Búcsúzunk Huller Ágnes kolléganőnktől

Mély fájdalommal kell tudatnunk a megrendítő hírt, hogy Huller Ágnes, aki a Rókusi Általános Iskola tanára volt 33 éven át, 2020. november 21-én  elhunyt.  Az intézmény nevében tanító párja, Szkiváné Bencsik Márta búcsúzik.

 

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.”

Juhász Gyula: Consolatio

Milyen felfoghatatlan, hogy a tanév végén még együtt beszélgettünk terveidről, vágyaidról, a jövőről. Most a hideg valóság kiábrándít mindebből.  Már-már alig-alig emlékszem a 20 évvel ezelőtti találkozásunkra, amikor én a Rókusiba kerültem. Te már akkor itt tanítottál, tele ambícióval, tervekkel. Meglepett szerénységed, visszafogottságod, és az a kitartás, munkabírás és maximalizmus, amit az együtt töltött idő alatt megtapasztaltam belőled.  Jó volt a párodnak lenni, jó volt veled dolgozni annak ellenére, hogy zárkózottságod csak nehezen oldódott fel. Az évek során azonban megtaláltuk a közös hangot, kinyíltál, szívesen osztottad meg örömeidet velem. Humoros oldaladról  csak kevesen ismerhettek meg.  Az azonos értékrendünk, a gyerekek szeretete és tisztelete láthatatlan kapcsot alkotott közöttünk. Fél szavakból, pillantásokból megértettük egymást, sokszor azonosan reagáltunk dolgokra, s ha kellett, kiálltunk egymásért. Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy Te, akit visszavártunk és nem végleg eresztettünk el, már soha nem leszel köztünk.  Mindig bátornak és erősnek mutatkoztál, de ha erőd mégis elfogyott, hited végig megmaradt. Elvesztésed számomra elfogadhatatlan, emléked, a közös múlt, szívemben tovább él.