A 4.c-sek a Kajla Kupán, Titok Herman Ottó és Curie Természetvédelmi Versenyben

ISMERNI KELL AHHOZ, HOGY VÉDENI TUDJUK!

A 4. c osztálynak a tanév utolsó hónapjai a környezetvédelem nevében telnek.
Április 19-én, 21-én és 23-án este 7-től majdnem mindnyájan ott ültünk az internet előtt, ahol is egyénileg versenyezve gyűjtöttünk az osztálynak pontokat a Sulitúra Kajlakupán. Előzetesen fel kellett készülni a feladatokból, amelyek Magyarország nevezetességeiről, természetvédelmi területeiről szóltak. Bár a feladatmegoldásaink többnyire helyesek voltak, a gyorsaságban még van mit fejlődnünk! Így dobogós helyet nem hoztunk, de nagyon élveztük a virtuálisan együtt töltött estéket és a közös játékot. Együtt volt velünk és biztatott bennünket Korom Bettina és Vincze Gabriella tanító nénik is.
A TITOK Hermann Ottó természetvédelmi versenyen is részt vettünk. Az első fordulót mindnyájan megírtuk, a második fordulóra 3 tanuló jelentkezett az osztályból, jó eredményük alapján.
Nagy büszkeség és öröm, hogy Nagy Zinka bejutott a döntőbe! Az első két fordulót papír alapon írta meg, de a május 29-i döntőn online kell majd kipróbálnia magát.
Ez a dátum egy másik országos döntő időpontja is, amin osztályunkat és iskolánkat fogja képviselni egy három fős csapatunk.
A Curie Természetvédelmi Verseny három fordulós levelezős résszel kezdődik. Aki ezen továbbjut, az részt vehet egy regionális döntőn. A Pál Csenge, Pintér Dominik, Seres Botond alkotta csapat sikeresen vette az akadályokat és országos döntős!
Az országos döntőre előzetes feladatként egy kollázst kell készíteniük, amelyen bemutatják, melyik közeli vizes élőhelyre vinnék el kirándulni a képzeletbeli testvérosztályuk tagjait. Ennek megalkotásában Betti néni lesz a segítségükre.
Egy 5 perces bemutatóval is készülnek, prezentációval kiegészítve. Témája: Vizes élőhelyeink élővilága és védelme.
Majd egy teszt feladat is megoldásra vár, amin újra számot kell adniuk tudásokról.
Gabi nénivel már elkezdték a felkészülést, sokat gyakorolnak.
Sok sikert kívánunk nekik!
A 4. c-sek