Májusi programok a napköziben

Szeged napja

Városunk ünnepségsorozata az idén elmaradt, tanulóinkkal ezért képzeletbeli sétát tettünk, s felidéztük Szeged kiemelkedő értékeit, csodás épületeit.
A gyerekek rajzaiból szegedi montázsok készültek, s rengetegen töltöttek ki az eseményhez, illetve a városhoz kapcsolódó kérdéssorozatot, Szegedi totót.

Három szerencsés nyertesünk, akik ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak:

Szász Balázs 1.a

Gyuris Kinga 4.e

Szűcs-Fenyősi Olivér 1.e

 

 

Gyermeknapi programok
(május 25-26-27)

Május utolsó hetén mozgalmas délutánokkal tölthették idejüket napköziseink.
Kresz pályát építettünk, a gyerekek rollerral közlekedve játékosan ismerkedhettek a közlekedési szabályokkal.

Csütörtökön Süli Levente (7.a osztályos tanulónk) meglepő határozottsággal, kiemelkedő pedagógiai érzékkel tartott bűvész és kártyatrükk bemutatót a kicsiknek, hosszan lekötve figyelmüket, s néhány trükköt meg is tanítva nekik.
Levente! Előadásodat szívből köszönjük!

Péntek délután pedig színes gyermeknapi álmok kerültek az iskola szürke aszfaltjára. A csoportok egy-egy képen közösen dolgoztak, gyönyörű rajzokat alkotva.

Kedves Gyerekek! Gratulálunk munkáitokhoz, kívánunk még sok-sok gondtalan gyermekévet!

Napközis nevelők