Idegen Nyelvi Hét

A tanév utolsó teljes hetén, 2021. június 7-11. között iskolánkban a nyelvórákat már nem  a tankönyvek és a számonkérés határozta meg (mondjuk a többi nyelvórán sem ez a legfőbb jellemző :-)). Minden napnak egy-egy tematikát, teljesíthető célt adtunk, lehetőséget, hogy kicsit a szokások falai közül kitörve, de még is tanuljunk, tapasztaljunk valami újat. Nem titkolt célunk volt az idegen nyelvtanulás népszerűsítése a zene, a művészetek, játékos mozgás által.
Az iskolarádióból mindennap angol/német és a olasz zene is szólt, melyeket a diákok és tanárok előzetesen megszavaztak.
A faliújságon a „Szép napot!” üdvözlést írtuk ki 15 nyelven, a szorgosabb diákok “hangos” Google fordító segítségével meg is tanulták, majd egy kártyán összepárosították a mondatokat az idegen nyelvekkel.
Fordított órákat tartottunk, ahol társaiknak, tanáraiknak diákok tanították az általuk birtokolt készségeket.
Póló versenyt hirdettünk: egyik napon gyerekeknek és tanáraiknak idegen nyelvű feliratos pólóba kellett iskolába jönniük. A pólókról olvasva tanulhattunk meg közösen szavakat, kifejezéseket. Minden osztályban megszámoltuk, hány tanuló illetve osztályfőnök öltözött “előírásnak” megfelelően. Évfolyamonként jutalmaztuk azokat az osztályokat, ahol létszámhoz viszonyítva a legtöbben jöttek így iskolába.  (Az alábbi fb poszt jobb felső sarkában kattintsanak a kék F betűre, így bárki számára láthatóvá lának a képek!)

Videó: idegen nyelvórákon rövid mondókákat, dalokat adtak elő a gyerekek, melyeket felvettünk, és az iskola facebook /honlapján bemutattunk. Pillanatnyi lehetőséget teremtve ezáltal is, hogy az iskolától egész tanévben kényszerből “távol tartott” szülők, nagyszülők láthassák gyermekeiket és csoporttársaikat együtt.

Aszfaltrajzokkal színesítettük iskolánk udvarát. A tanulók egy egész napon keresztül rajzoltak angol vagy német szimbólumokat a szürke betonra.

 

Flashmob: az utolsó napon az összes tanuló illetve pedagógus közösen táncolt a Macarenára!

Az idegen nyelvi munkaközösség lelkesen készült a programsorozatra, úgy látjuk a foglalkozások elérték céljukat. A gyerekek és még a kollégák is szívesen, és nagy létszámban vettek részt a rendezvény programjain. Megkönnyítettük így az utolsó napokat, közösségi programokat teremtettünk, amelyre az idei e szempontból szűkösebb lehetőségekkel rendelkező tanévben igen csak nagy szükség volt. Visszajelzéseitek alapján úgy tervezzük, hogy jövőre is megszervezzük az Idegen Nyelvi Hetet, kiegészítve más feladatokkal is.

Mindenkinek köszönjük! Lehetővé tettétek, hogy jó hangulatban zárjuk az évet!

Thanks a lot! Danke! Grazie! Gracias! Merci!