Kismesterségek hete

Napköziseink ismét izgalmas programokon vehettek részt a múlt hét folyamán.
A néphagyományainkhoz kötődően régi mesterségekről szóltak a mesék, dalok, játékok a
délutánokon. Feladatlap, a témában készített ’kislexikon’ segítette az ismeretszerzést, s a színezők is
a népi motívumok világába varázsolták a gyerekeket.
A pénteki napra terveztük, hogy minden kisinas – miután mestert és tevékenységet választott
magának – elkészíthesse mesterművét a kézműves játszóházban. Az udvarra tervezett programot
ugyan felülírta az eső, s így tantermekben, a folyosón alkottunk, így is élvezhettük azt, hogy a
népzenei dallamok átjárják az épületet, s ismerős táncdalok csendülnek fel, serkentve a szorgos kezek
munkálkodását.

Üvegfestők befőttesüvegre álmodták meg virágmotívumaikat, csuhéból babák születtek, apró
öltésekből kismadárkák keltek szárnyra, gyöngyből virág öltött formát, agyagból díszes
marokedények készültek, bőrből egyedi pénztárca lett, fonalból makramé baba, körmönfonással,
körmöcske használatával karkötők, s nemezből is csoda ékszer készült a türelmes, kitartó munka
eredményeként.
S ha valaki nem a kétkezi munkájával, de elméjével kívánt a témában elmélyedni, úgy a könyvtárban
népi motívumos társas-kártya játékok fogadták a gyerekeket, s olyan könyvek várták őket, melyek a
mesterségekről adtak még több információt.

Programunk nem jött volna létre, ha…
– nincs a program megálmodója, s kijárója, Rózsa néni – pedagógiai asszisztensünk
– nincsenek ügyeskezű ’mester’ kollégáink
– nincsenek segítő kezű és támogató kollégáink
– nincs az Alapítványunk anyagi segítsége (gomb, bőrszíj, fagolyó, körmöcske stb.)
– nincs jótékony felajánlás bőrös mesteremberektől, a Hammido Iskolából (agyag)

Köszönet Mindenkinek!