Közel harminc kiállítóval startolt el az idei Kulturális Piac az Agórában, néhány éve a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan szervezik meg, ezzel indul a kulturális évad a városban. A 90-es években szabadtéren tartották nyáron, hét évvel ezelőtt döntöttek úgy a szervezők, hogy az időpont miatt „tető alatt” tartják meg. Az idei évben intézményünk örömmel értesült a felhívásról és csatlakozott mind a színpadi fellépőkhöz, mind a standot állító egyesületekhez.
Iskolánk ének-zene tagozata 2024-ben ünnepli indulásának 70 éves jubileumát, így kiváló alkalom nyílt a város előtt való újabb megjelenésre a január 20-i szombati rendezvény keretein belül. A Rókus Kicsinyek Kórusa színvonalas betlehemes drámajátékkal lépett fel 16 órakor az Agóra színpadán, majd ezt követte az iskolánkban szakkörként működő ZenEmese foglalkozás kis csapatának ritmusjáték- és metalofon bemutatója. Képzésünk sokszínűségét, a hagyományápolás mellett a jelen idők elvárásainak is megfelelő gyermekközpontú oktatást és pedagógusaink magas szintű munkáját dicsérte a műsor.
A kiállító térben lévő stand a beiskolázási programunk részeként jelent meg: zenekuckót építettünk fel a gyermekek számára, akik nagy szeretettel léptek be a zene-térbe. Kártyajátékok és zenei kirakók adták a közös játék örömét, ritmushangszerekkel és munkáltató kártyákkal lehetett a bennük rejlő kreativitást előhozni, illetve egy Bee-bot méhecske is segítette a programozás világán keresztül bemutatni, hogy a hangszerek világában mindenki el tudja kalauzolni magát. Mindeközben egy kivetítőn büszkén mutattunk részleteket korábbi színvonalas szerepléseinkből, bemutató órák részleteiből, illetve intézményünk emelt szintű ének-zenei oktatásának bemutató kisfilmből.
A nagy érdeklődés azt mutatta, hogy a szülők számára igenis fontos helyen szerepel a zenei oktatás, gyermekük tehetségének kibontakoztatása és a boldog gyermekkor megélése az éneklés és muzsikálás hatásain keresztül.
A programot Tamás Ildikó táncpedagógus, Berényiné Ale Krisztina ének-zene tanár – karvezető és Nagy-Grácsik Emese tanítónő, a leendő elsős emelt szintű énekes osztály tanítója valósította meg. Köszönjük a vezetőség támogatását, jelenlétét a rendezvényen.