Közel 900 liter használ étolajt gyűjtöttünk már be eddig

Kedves ÖkoRókusisok!
✅Minden 4. rókusis gyermek, dolgozó rendelkezik E-kannával.
✅Minden 5. gyermek aktívan használja is azt.
Használt sütőolaj-gyűjtésünkkel ebben a tanévben is együttesen megmutattunk, számunkra fontos, hogy vizeinket óvjuk a szennyezéstől. A családokkal együtt tehettünk így azért, hogy a gyerekek megismerjék a hulladékok újrahasznosításának fontosságát, és részt vegyenek a környezettudatosság terjesztésében.
2023. februárja óta közel 900 liter használt olajunk került a vizek helyett a gépjárművek tankjába. Így a bioüzemanyagokhoz szükséges ültetvények területének mérsékléséhez is hozzájárultunk.
A leadott mennyiség ugyan hónapról-hónapra csökken, ami valószínűleg köszönhető az olaj nélküli, egészségesebb sütés elterjedésének is,. Anyagi vonatkozásokról sajnos tavaly májusban tudtunk utoljára beszámolni, de a környezetért tett igyekezetünk értéke annál nagyobb ????.
2023. júliusa óta ez az újrahasznosítható hulladék is a MOHU-hoz tartozik. A teljes átállásig egy kis időre van még szükség. Addig is köszönettel tartozunk Önöknek a felelős gondoskodásért és az E-QKA használt sütőolaj gyűjtő okoskukanak (a HSO Trade-nek és a RossiBioFuel-nek) akik ebben az átmeneti időszakban is folyamatosan biztosítják az újrahasznosítható hulladék elszállítását és a támogató kapcsolattartást.