Parasportnap 2025

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy a Magyar Parasport Napja alkalmából parasportolókat hívunk meg. Idén vendégeink voltak: Papp Szabolcs és társai a Nem Adom Fel Alapítvány képviseletében.

Fölső tagozatos diákjaink megismerhették a sportolók munkáját, eredményeiket, valamint kipróbálhatták az ülő röplabdát és a boccia nevű labdajátékot. A közös játék során érzékenyebbé váltak a másság elfogadására.

A Lélekmozgató programhoz kapcsolódóan iskolánkba látogatott a Magyar Parahoki szegedi hallássérült csapatának három tagja is. A negyedik osztályosok érdeklődve és rendkívüli figyelemmel hallgatták Mártonffy Máté előadását, bemutatóját.
Ezután a gyerekek kipróbálhatták a parasportolók részére kifejlesztett szánkót, felvehették a védőfelszereléseket, sisakot és párokba rendeződve a jèghokit is passzolgatták. Az óra végén értékes tapasztalatokkal távoztak ès nagyon örültek a rejtvènyfüzetnek és matricáknak.

A program célja, hogy tanítványaink tapasztalatot szerezhessenek a mozgáskorlátozottak sporttevékenységéről, és megértsék, mennyi erőfeszítést igényel a parasportolók sikere. Ezzel szeretnénk őket közelebb hozni a különböző emberek világához és szemléletformálással segíteni a társadalmi befogadást.

Technika és testnevelés munkaközösség