Boldogság Világnapja a Rókusiban
Március 20-án volt a Boldogság Világnapja, melynek megünnepléséhez a Rókusis gyerekek is csatlakoztak.
Az 1.c és 2.b osztállyal megfogalmaztuk, milyen fontos üzenetet szeretnénk átadni a környezetünk számára a boldogsággal kapcsolatban és megszületett a mi Boldogságmesénk „A boldogság madara” címmel.
A történet tanulsága: A boldogságot nem kell keresni, mert ott van körülöttünk – a barátokban, a családban és abban, amit szeretünk csinálni.
Az elsős gyerekek a mese számukra legkedvesebb részletét rajzolták meg, a második osztályosokkal képregényt készítettünk a meséből.
A boldogság madara
A nagy, zöldellő erdő közepén állt egy hatalmas, öreg tölgyfa. Az ágai közt sok madár fészkelte be magát, de köztük is a legvidámabb egy kis veréb volt, akit Csiripnek hívtak. Mindig csiripelt, énekelt és vidáman röpködött az erdőben. Minden reggel a felkelő nappal együtt köszöntötte az állatokat, és úgy tűnt, hogy soha semmi nem tudja elszomorítani.
Egy napon azonban a bölcs bagoly, Búbos, aki az erdő legöregebb fájának odvában lakott, így szólt hozzá:
– Csirip, mondd csak, miért vagy mindig ilyen vidám? Honnan van ennyi boldogságod?
A kis veréb elgondolkodott. – Nem is tudom, Búbos bácsi. Egyszerűen csak érzem!
A bagoly felhúzta a szemöldökét. – Érdekes. Azt mondják, a boldogságot meg kell találni. Talán valahol egy titkos helyen rejtőzik.
Csirip ezen nagyon elgondolkodott. Mi van, ha tényleg van valahol egy hely, ahol a boldogság lakik? Eldöntötte, hogy megkeresi.
Először a nyuszihoz repült, aki vidáman ugrándozott a mezőn.
– Nyuszi, te boldog vagy?
– Persze! – nevetett a nyuszi, miközben egy bukfencet vetett. – Hiszen mindig van kivel játszanom! Ha egyedül lennék, talán nem is lennék ilyen vidám.
Csirip tovább repült a mókushoz, aki egy faágon ropogtatta a mogyorót.
– Mókus, te boldog vagy?
– Hogyne lennék! – felelte a mókus, és büszkén megpörgetett egy makkot az ujjai között. – Annyi mindent megtanultam! Tudok fára mászni, diót törni, és még ugrani is! Minden nap egy kicsit ügyesebb leszek.
A kis veréb ekkor elgondolkodott. A mókus attól boldog, hogy egyre többet tud? Vajon neki is ettől van jó kedve?
Tovább repült a tóhoz, ahol egy öreg teknős épp lassan ballagott a parton.
– Teknős bácsi, te boldog vagy?
Az öreg teknős bölcsen elmosolyodott.
– Igen, kis veréb. Nekem ott van a családom. Szeretnek engem, és én is szeretem őket. Bárhová megyek, mindig tudom, hogy hazavárnak.
Csirip ekkor megértette. A boldogság nem egy titkos helyen rejtőzik, nem lehet megtalálni egy barlang mélyén vagy egy fa odvában. A boldogság ott van a barátokkal töltött időben, a tanulás örömében és a szerető családban.
Vidáman tért vissza a tölgyfára, és most már még hangosabban énekelt. Mert tudta, hogy a boldogság mindig is ott volt – a szívében.
Tóth Beatrix és Bencsik Vrinda