1996-ban a Rókusi Alapítvány kuratóriuma megalapította a Rókusi Iskoláért Emlékérem kitüntetést. A kitüntetést jelenleg A Rókusi Iskola a Klebelsbergi Hagyományokért Alapítvány kuratóriuma adományozza.
Azóta iskolánk igazgatója adja át a sorszámozott bronz plakettet, Kalmár Katalin alkotását. Megkaphatják az iskola volt és jelenlegi tanárai, diákjai, szülők és mindazok, akik iskolánk életében kiemelkedő, meghatározó szerepet játszanak.
Ebben az évben a különös hálával a szülőknek szerettük volna megköszönni munkájukat! Sokszor számíthatunk Önökre, legyen szó rendezvényszervezésről, iskolai progarmok megvalósításáról, hétköznapi apró dolgokról. Az emlékplakettet 2025-ben egy olyan Szülő vehette át, aki önzetlenül, a szabadidejéből áldozva kiemelkedően sokat tett iskolánk szerepléseinek méltó megörökítéséért.
A 29. számú emlékplakettet Szügyi Tamás szülőnek adományoztuk az iskoláért végzett munkája elismeréseként. A Szügyi család első gyermekét 2016-ban vezette be iskolánkba. Azóta az eddig eltelt kilenc tanév alatt a fotózásban és filmvágásban jártas Édesapa, számos eseményünket örökítette meg fotókon és videófelvételeken: karácsonyi és tavaszi évzáró koncerteket, ősbemutatókat, városi szerepléseket, az ének-zene tagozat hetvenéves évfordulójára szervezett koncertünket, „Gyöngyök és Gyámántok” műveltsági vetélkedőt. Az ünnepi alkalmak meghitt felvételeit vágta, szerkesztette, feliratozta. Mindig figyelmet szentelt annak, hogy az általa készített audiovizuális emlékeket a közösségi médiafelületeinken és honlapunkon közösségünk a legjobb minőségben élvezhesse. Áldozatos munkáját önzetlenül, töretlen energiával és kitartó odaadással végezte. Közösségért végzett munkája példaértékű az utókor számára.