Szakkörök alsósoknak:
Matematika szakkör 2. évfolyam
A szakkörön képességfejlesztő, tehetségfejlesztő játékokat, feladatokat oldunk majd meg, versenyekre készülünk fel a matek zseni palántákkal.
szakkörvezető: Vincze Gabriella ideje: szerda 9. óra
Matematika szakkör 3. évfolyam
A szakkörön játékos feladatokkal, logikai rejtvényekkel foglalkozunk. Külön figyelmet fordítunk a versenyekre való felkészülésre, miközben fejlesztjük a problémamegoldó képességet és megmutatjuk, hogy a matematika lehet izgalmas és élvezetes kihívás is.
szakkörvezető: Bencsik Vrinda ideje: hétfő 7. óra
Matematika szakkör 4. évfolyam
Olyan gyerekeket várok, akik érdeklődnek a matematikai, logikai feladványok, furfangos
feladatok iránt. A szakkör keretében felkészülést biztosítok az év közben megrendezésre
kerülő iskolai, városi matematika versenyekre is.
szakkörvezető: Nagy Zsuzsanna ideje: kedd 8. óra
Mesés rajz szakkör
A nép- és műmesék kincseivel ismerkedünk amelyhez különböző technikával rajzos illusztrációk készülnek.
évfolyam: 1-2. évfolyam
szakkörvezető: Baloghné Báló Mónika ideje: szerda 7. óra
ZENEMESE
Fejlesztő zenei foglalkozás, játék, produkció. A „rendhagyó énekóra” keretében: hangszeres játék, szóló- és többszólamú éneklés, improvizatív, ritmusgyakorlat, poharas játékok, tánc elsajátítása kerül napirendre.
évfolyam: 2. évfolyam
szakkörvezető: Nagy-Grácsik Emese ideje: hétfő 7.óra
Informatika
A szakkörön azokra számítok, akik szívesen játszanak okostelefonon, tableten, számítógépen. Megismerkedünk az eszközök okos és helyes használatával. A korosztálynak megfelelő játékokkal pl. Learningapps, Wordwall, a Word dokumentum készítés alapjaival, Excel táblázat és Powerpoint alapokkal.
évfolyam. 2. évfolyam
szakkörvezető: Nagy-Grácsik Emese ideje: hétfő 8. óra
Logikuckó
A foglalkozás célja a logikus gondolkodás és a problémamegoldó képességek fejlesztése az életkori sajátosságoknak megfelelően. Az elsős tananyagra építve egy magasabb szintű, kreatív gondolkodást igénylő feladatokkal és sokféle logikai játékkal színesített szakkör, melynek segítségével a matematikai tantárgy megértése sokkal gördülékenyebb, egyszerűbb lesz a gyerkőcök számára.
évfolyam: 1. évfolyam
szakkörvezető: Kovács-Hovorka Nikolett ideje: hétfőn 7. óra
Könyvbarát szakkör
A szakkör célja: A tananyaghoz kapcsolódó ismeretek bővítése. A könyv- és könyvtárhasználati készségek megalapozása. Az irodalomhoz fűződő kapcsolat erősítése és az olvasás megszerettetése.
évfolyam: 3-4. évfolyam
szakkörvezető: Hódossyné Pertics Erzsébet ideje: hétfő 6. óra
Fürkész szakkör
Az egész tanévet átölelő foglalkozások témái: növényismeret, állatismeret, kertészeti alapismeretek, környezetvédelem, újrahasznosítás, egészséges ételek és táplálkozás
Megismerkedünk a közvetlen közelünkben élő növényekkel, állatokkal és azt is megtanuljuk, hogyan tudjuk őket megóvni. Újrahasznosítunk, amit csak tudunk. Az egészséges életmód és ételek is terítéken lesznek, amit lehet és tudunk, el is készítünk.
évfolyam: 4. évfolyam
szakkörvezető: Nyulászné Köböl Noémi ideje: hétfő 6. óra
Iskolai sportkörök alsósoknak
Alternatív mozgásformák
Az alternatív testnevelés alsó tagozaton célja, hogy a gyerekek sokoldalú mozgásélményhez jussanak és megszeressék a rendszeres testmozgást. A hangsúly az élményszerű, játékos feladatokon van, amelyek fejlesztik a mozgáskultúrát és az önbizalmat. Fontos része a különböző sportágak alapjainak megismertetése, hogy a tanulók minél szélesebb mozgáskincsre tegyenek szert. A program hozzájárul az egészséges életmód szokásainak kialakításához és a helyes testtartás, légzés, relaxáció elsajátításához. Emellett a közösségi élmény és a szociális készségek fejlődése is központi szerepet kap.
évfolyam: 3-4. évfolyam
vezeti: Árok Dorottya Zsóka ideje: szerda 9.óra (15.15-16.00)
Zenés-táncos mozgásforma
Az órák célja, hogy a gyerekek zenére végzett mozgásokon keresztül örömmel tapasztalják meg a testmozgás élményét. A ritmusérzék, a koordináció és a testtartás fejlesztése mellett fontos a kreatív önkifejezés és a mozgás szabadságának megélése. Az aerobik alapú gyakorlatok játékos formában erősítik az állóképességet és az alapvető fizikai képességeket. A foglalkozások lehetőséget nyújtanak különböző táncos mozgásformák megismerésére, ezáltal szélesítve a tanulók mozgáskultúráját. Mindez hozzájárul az egészséges életmód szokásainak kialakításához, valamint a közösségi élmények
és a pozitív testkép erősítéséhez.
évfolyam: 3. 4.
vezeti: Árok Dorottya Zsóka ideje: kedd 7. óra (13.45-14.30)
Atlétika
Az atlétika foglalkozások célja: Lehetőséget biztosítani a tanórákon kívüli testmozgásra, az
atlétikai sportág megismerésére, újabb mozgásformák elsajátítására. Felkészülést biztosítani korcsoportonként és nemenként meghirdetett diákolimpiai versenyekre. Kiválasztási lehetőséget biztosítani a kiírásokban meghirdetett versenyekre, előzetes házi versenyek keretén belül is. Lehetőség nyílik a különböző fejlesztési területek, módszerek alkalmazására, a műveltségi területek finomítására, bővítésére. A foglalkozások anyagába az egyéb sportágak mozgásanyagát is beépítjük. A tevékenységek alatt tehetséggondozás is végzünk, melyek után sport egyesületekhez irányítjuk a gyermekeket a meglévő együttműködési megállapodás alapján, így a gyermekek fejlődése töretlen marad.
évfolyam: 4-5-6. évfolyam
vezeti: Atkári Richárd ideje: szerda 9. óra
Labdarúgás
A sportkör célja: a tanulók mozgásigényének kielégítése, mozgáskoordináció fejlesztése, a sport iránti érdeklődésük felkeltése, a játéköröm megélése, valamint közösség- és személyiségfejlesztés. A labdarúgás alapjainak megismerése által az alapvető mozgás kultúra kialakítása, a technikai alapok megtanulása, a labdarúgás megszerettetése.
A foglalkozásain a tanulók fejlődése, játékos feladatok során történik. Testi és lelki fejlődésüknek megfelelő játékokkal (1-2-3-4 osztály) a mozgásigényük, a játék iránti szeretetük, a labdaérzékelésük, edzés- és mérkőzésfegyelmük, önbizalmuk, utánzóképességük folyamatosan fejlődik.
A sportkör tagjai a tanév során több alkalommal részt vesznek a korosztályuknak megfelelő Bozsik labdarúgó tornákon és Grassroots Fesztiválokon.
évfolyam: 1-4- évfolyam
vezeti: Bánfalvi Csaba ideje: hétfő 15.15 – 16.00
péntek 14.30 – 15.15
Torna
A torna mozgásanyagát megalapozó egyszerű mozgásformák szenzitív időszaka ez. A gurulások, fordulatok, forgások, támasz- és függőhelyzetek, valamint az egyensúlyi elemek könnyen taníthatók, a kedvező testarányok, a relatíve kis testtömeg, illetve az ízületi rendszerplasztikussága révén könnyen taníthatók. Ennek eredményeként a későbbiekben jelentkezőtermészetes gátlások mértéke jelentősen csökkenthető. A 1–5. évfolyamon, a prevenciós szemlélet megvalósításaként, fokozottan ügyelni kell a biomechanikailag helyes testtartás kialakítását szolgáló gimnasztikai gyakorlatok rendszeresalkalmazására, a törzsizomzat erősítését elősegítő utánzó természetes mozgások beépítésére a különböző témakörök tartalmi elemeibe.
évfolyam: 1-5. évfolyam
vezeti: Atkári Richárd , Sári Gábor ideje: csütörtök. 9.óra
Szakkörök felsősöknek
Második idegennyelv szakkör 6. évfolyamtól angol és német nyelvből.
Középiskolai felvételi előkészítő szakkörök 8. évfolyamnak.
Történelemkorszakok a művészetekben
A szakkör célja, hogy megismertesse a diákokat a magyar történelem jelentős eseményeinek művészeti ábrázolásaival. A foglalkozásokon festmények, szobrok, irodalmi művek, filmek és zeneművek segítségével fedezzük fel, hogyan tükröződnek a különböző korszakok eseményei a művészetekben. A szakkör fejleszti a történelmi gondolkodást, a kreativitást és a művészeti érzékenységet. A foglalkozások interaktívak, élményalapúak, és sokszor csoportmunkában zajlanak. A szakkör különösen ajánlott azoknak, akiket érdekel a történelem és a művészet kapcsolata.
évfolyam: 5-6. évfolyam
szakkörvezető: Bíró Magdolna ideje: szerda 7. óra
Természet:
A természettudomány szakkörre a természet iránt érdeklődő 5.-6. évfolyamos diákokat várjuk. A foglalkozások célja, a tanulók természettudományos érdeklődésének felkeltése, elmélyítése, a környezettudatos magatartás és az egészséges életmód formálása, az egyéni képességek kibontakoztatása és sikerélmény biztosítása. A szakkörön a tananyag elmélyítése mellett, diákjaink tudása érdekességekkel bővül. Fontosnak tartom a megfigyeléssel, közvetlen tapasztalatszerzéssel történő ismeretszerzést és élménygyűjtést. A tanév során ellátogatunk az SZTE Füvészkertjébe, a Vadasparkba és a Móra Ferenc Múzeumba. A foglalkozások segítik a versenyekre való felkészülést is.
évfolyam: 5-6. évfolyam
szakkörvezető: Jankovichné Virányi Mariann ideje: szerda és csütörtök 7. óra
Földrajz
A földrajz szakkörre a 7. és 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek. A szakkörön fejlesztjük a térképes tájékozódást térképes játékos feladatokkal. Játékos keretek között tanuljuk a földrajzi helyeket – társasjátékok formájában. A tananyag mellett az ökológiai szemlélet is megjelenik. Kísérletezésekkel közelebb kerülünk a természettudományi tantárgyakhoz.
évfolyam: 7. és 8. évfolyam
szakkörvezető: Zachar-Vass Anett ideje: hétfő, 7.-8. óra
Kémia
A kémia iránt érdeklődő 7. – 8. osztályos gyerekeket várjuk foglalkozásainkon. A szakkörön, a tanórákon tanultak elmélyítése mellett, érdekes kiegészítő anyagokat dolgozunk fel, és a versenyekre, felvételire való felkészítés is fontos szerepet kap. A közvetlen tapasztalatszerzéssel történő megismerést és az élménygyűjtést is fontosnak tartjuk, ezért a tanév során kísérletezünk és többször szervezünk iskolán kívüli programot, interaktív foglalkozást. Ezeken a gyerekek érdeklődésének megfelelően az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetbe, illetve az SZTE laboratóriumába látogatunk el.
évfolyam: 7 – 8. évfolyam
szakkörvezető: Engi Júlia ideje: hétfő 7. – 8. óra
Történelem
A szakkörre a történelem iránt érdeklődő 7. és 8. osztályos diákokat várjuk. A szakkörön az órán tanultak ismétlése, elmélyítése mellett új ismeretek feldolgozására kerül sor. A szakkörön európai és Európán kívüli gyarmatbirodalmak történelmével ismerkedünk meg, mellette sor kerül versenyfelkészítésre is.
évfolyam: 7-8. évfolyam
szakkörvezető: Ledenyák Ákos ideje: kedd és szerda 9. óra
Biológia
A szakkörre a természetet és a biológiát kedvelő 7-8. osztályos tanulókat várjuk. A foglalkozások célja a tehetséggondozás mellett a környezettudatos magatartás és az egészséges életmód szokásrendszerének formálása. A játékos és gondolkodtató feladatok lehetőséget adnak az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazására és érdekes kiegészítő anyagok feldolgozására. A tapasztalati úton való tanulást mikroszkópos vizsgálódás és egyszerű kísérletek elvégzése segíti. A foglalkozásokon a versenyekre és a középiskolai felvételire való felkészítés is fontos szerepet kap. A tanév során ellátogatunk az Interaktív Természetismereti Tudástárba, a Móra Ferenc Múzeumba és az SZTE Füvészkertjébe is, ahol a gyerekek sok élményt szerezhetnek.
évfolyam: 7-8. évfolyam ideje: A hét: kedd és szerda 7. óra
szakkörvezető: Nagyné Tóth Andrea B hét: szerda és csütörtök 7. óra
Dráma és kreatív írás
A szakkör azokat várja, akik szeretnek olvasni, naplót vezetni, verseket vagy meséket papírra vetni, s eljátszani. Megmutathatják improvizációs képességüket, képzelőerejüket. Folytatjuk az online újságírást, és újabb fontosabbnál fontosabb témák feldolgozásával fogunk tevékenykedni. Interjúkat készíthetnek tanárokkal és diáktársaikkal az iskola aktuális eseményeivel kapcsolatban. Gyűjtsd ötleteidet, és hozd magaddal, hogy miről lenne érdemes írnunk, figyelemfelkeltő plakátot készítenünk.
évfolyam: 5 – 8. évfolyam
szakkörvezető: Szabó Szabina Orsolya ideje: csütörtök 7.óra 13:45-14:30
Rajz és digitális grafika
A rajz és digitális grafika szakkörön a hagyományos grafikai eljárásokkal és technikákkal ismerkedünk. Lehetőség van festeni akvarell, tempera és akril festékkel, lehet rajzolni grafit ceruzával, olaj és por pasztell krétával. A digitális grafikai technikák alapjaival is megismerkedhetünk. Digitalizáló táblán rajzolva több programmal készülhetnek az alkotások. A szakkör keretein belül részt veszünk rajz pályázatokon, segítünk az iskolai rendezvények dekorációinak elkészítéseiben.
évfolyam:5-8.évfolyam
szakkörvezető: Ruszné Rácz Ildikó
ideje: kedd 7.8. óra
Darts Matek
A foglalkozásokon a Darts matek program és valódi darts használatával játékosan
gyakorolhatják a számolást, versenyezhetnek egymással és magukkal is. Valamint
egy országos csapatversenyen is indulhatnak, ahol több száz csapat szokott indulni.
évfolyam:5-8.évfolyam
szakkörvezető: Bálint Jácint ideje: kedd 7.-8. óra
LEGO-robotika
Különböző robotokkal ismerkedhetnek meg, építhetnek össze (nem csak LEGO),
melyeket utána megtanulnak programozni, hogy különböző feladatokat tudjanak
majd végrehajtani. A szakkör fontos szerepe a versenyfelkészítés, csapatépítés
mivel döntő többségben 2-4 fős csapatokban kell tevékenykedniük.
évfolyam: 5-7. évfolyam
szakkörvezető: Bálint Jácint ideje: hétfő 7.-8. óra
Játékmánia
A Játékmánia szakkörön a hangsúly elsősorban a darts és a sakk játékán van, emellett kártya- és társasjátékokkal is megismerkedhetnek a gyerekek. A szakkör célja a kikapcsolódás, a közös élmény és az új játékok tanulása. A játékok fejlesztik a figyelmet, a koncentrációt, a logikus gondolkodást és a szabálykövetést.
évfolyam: 5-8. évfolyam
szakkörvezető: Cselenák Kinga ideje: kedd 13:45-14:30
Gyöngyfűzés
Kreatív alkotások születnek a szakkörön gyöngyfűző technikával.
évfolyam: 5-6. évfolyam
szakkörvezető: Kővágó Rita ideje: hétfő 7-8. óra
Horgász szakkör
A szakkör bemutatja és ismerteti az őshonos halainkat, a vizek növény és állatvilágát, valamint természetesen szó lesz horgászati alapismeretekről is.
- Hazánk vizeiben élő őshonos halak ismertetése – bemutatása.
- A vízparton való viselkedés veszélye és szabályai.
- Természetvédelem a vízparton és a hétköznapokban.
- A horgászat és halászat történelme és fejlődésének rövid áttekintése.
- A horgász etikett írott és íratlan szabályai.
- A horgászatban használt kötések bemutatása és elsajátítása.
- Békés halaink horgászata
- A vízi világ tápláléklánca, növény és állatvilágának bemutatása.
- Csalik és csalizási módszerek.
évfolyam: 3-4-5-6. évfolyam
szakkörvezető: Atkári Richárd ideje: kedd 8. óra
Iskolai sportkörök felsősöknek
Alternatív játékok
Az Alternatív játékok szakkörön a gyerekek változatos mozgásos és ügyességi feladatokat próbálhatnak ki, mint például ugrálókötél, röplabda, foci, akadálypályák, erősítő játékok vagy teqball. A szakkör célja, hogy a tanulók kötetlenebb formában, jó hangulatban mozoghassanak, fejlődjön az állóképességük, ügyességük és csapatmunkájuk.
évfolyam: 5-8. évfolyam
vezeti: Cselenák Kinga ideje: kedd 15:15-16:00
Kézilabda
A sportkörön a gyerekek megismerkednek a kézilabda alapvető technikáival, a foglalkozáson nagy hangsúlyt fektetünk a páros és csoport gyakorlatokra így a gyerekek szociális képességeik is fejlődnek. A sportkör keretein belül nagy szerepet kap a játék amik különböző kidobók, pontszerzőkben valósulnak meg így a gyerekek játékigénye valamint versenyzési vágya is teljesül.
évfolyam:1-6 évfolyam
vezeti: Sári Gábor, Atkári Richárd ideje: kedd 9.óra
