Tanévkezdő információk

1. Szeptember 2-án, hétfőn 8 órakor iskolarádiós tanévnyitó. A napot és egymást megtisztelve, de kényelmes öltözetben várjuk a 2-7. osztályos gyermekeket! Legszebben úgy is a mosoly öltöztet . (Osztályfőnökök kéréseit, és az osztály szokását azért jó ha figyelembe veszik a gyerekek.)

2. Az elsősöknek az iskolarádiós köszöntés után Ünnepélyes Tanévnyitó is lesz a Tornacsarnokban. Kérjük ők öltözzenek ünneplőbe: fehér felső, sötét alj.

3. Az első tanításai napon mindenkinek négy órája lesz az osztályfőnökével. Ekkor kapják meg a tankönyveket is, érdemes ennek megfelelő táskát hozni.

4. 2-7. évfolyamosok hozzák magukkal a bizonyítványukat! Üzenő- vagy jegyzetfüzet és íróeszköz legyen mindenkinél!

5. Az alsósoknak ebéd után biztosított a napközi, viszont ebéd után nyugodtan lehet értük jönni, ha szeretnénk ennyivel fokozatosabbá tenni a visszaszokást.

6. Felsősöknek ezen a napon nincs tanulószoba. Érdemes erre odafigyelni főként az ötödikesek esetében, akiknek új ez a „rendszer”. A negyedik óra, illetve ebéd után hazamehetnek, de csak írásbeli kikérővel. Kérjük tehát, hogy hozzanak írásos üzenetet a szülőktől, melyből kiderül hány órakor hagyhatják el az iskolát! Aki nem hoz írásbeli kérést, azok nem mehetnek haza egyedül, viszont a felügyelet biztosított! A tanulószoba igénylését az első héten mérjük fel.

7. Az első napon az ebédelési rend (mivel mindenkinek négy órája van) „osztályokat szólító” rendszerben működik. Nem tudjuk pontosan megmondani, mikorra jutnak be. De legkésőbb egy órára minden felsős, illetve 1-2. osztályos meg szokott ebédelni, a 3-4. osztályosok fél 2-2 órára végeznek általában.

8. A szülői értekezletek az első illetve a második tanítási héten lesznek. Ennek napjai a következők (a legtöbb osztály esetében 17 órakor kezdődnek, vagy az osztályfőnök értesítés alapján)
szeptember 2.        1. évfolyam
szeptember 3.        3. és 5. évfolyam
szeptember 9.        2., 4., 6., 7., 8. évfolyam

9. Emlékeztetőül: városunk 10.000 forintos iskolakezdő támogatása még szeptember 15-ig igényelhető, amennyiben ez a nyáron elmaradt volna. Ennek mikéntjéről év végén írtunk a honlapon: https://www.rokusi.hu/2019/06/24/tanevkezdo-tamogatas/

10. A hét elején a Suliboxtól azt az információt kaptuk, hogy van még néhány igényelhető rekesz felsősöknek. Ennek intézése intézményünktől független. Ezen a linken lehet igényt benyújtani: http://www.sulibox.hu/

 Szülői Közösség Választmányi értekezlete 
2019. november 20. szerda 17 óra (iskolai ebédlő).
Tisztelettel meghívjuk az osztályok Szülői Közösség képviselőit.