Hogy mi a közös SuperMarioban, DarthVaderben, Pókemberben, a népes Unicornis-családban na meg a Fogtündérben?
Mindannyian a Rókusiban tanultak 2021. február 12-én!
Nagy volt az öröm ezen a napon, hiszen alsósok-felsősök, diákok-tanárok együtt űztük el a telet. „Alakoskodtunk”, jelmezbe bújtunk, így érkeztünk már reggel és így is fejeztük be a napot délután. Tanítottunk-tanultunk, de a megszokottól egészen elrugaszkodott hangulatban.
Különleges élmény volt egy teljes pénteket jelmezben tölteni, órán az „alkalmi” hős vagy hercegnő netalán az állatkertből szabadult padtársak mellett ülni, szünetekben katicákkal röpködni, beelőzni Peter Parkot vagy magát Denevérembert a büfénél.
Örültünk annak is, hogy a lehetőség nem csak az alsós korosztály de a nagyobbak fantáziáját is megmozgatta: több felsős osztály is örömmel tett eleget a mókás felhívásnak.
Külön hangulatot biztosítottak nekünk az alsós énekes osztályok Kriszta nénivel, ők szünetekben a folyosón népi mondókákat hallattak. Kívánjuk, hogy jókívánságaik meghallgatásra találjanak és „olyan egészséges legyen miden rókusis, mint a Nap!”
Jövőre remélhetőleg ugyan ilyen jó hangulatban, legalább ilyen egészségben ünnepelhetünk!
Köszönjük minden kedves szülőnek a jelmezek biztosítását!
Kattintsanak a képekre a nagyobb nézetért! Még több kép hamarosan a facebookon, illetve tekintsék meg a képekből készített videót!