Jeles művészekkel együtt adott koncertet a Rókus Gyermekkar és a Rókusi Kicsinyek Kórusa

Kattintsanak a nagyobb nézetért! (fotó: Szügyi Tamás)

2022. május 19-én a Rókusi Általános Iskola Gyermekkara és a Kicsinyek Kórusa ünnepi hangversennyel ajándékozta meg az énekes gyermekek családjait és az érdeklődő szegedieket. ARókusi templomba szervezett koncert a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által kezdeményezett Egyházzenei Hónap egyik különleges, ősbemutatóval büszkélkedő eseménye volt. Ekkor csendült fel Mike Ádám: Alleluja c. műve a Rókus Gyermekkar előadásában Dr. Liptákné Klement Ágnes tanárnő vezényletével valamint Erős Andrea zongorakíséretével. Az ősbemutatón jelen volt a szerző, Mike Ádám is, aki a kórusművet Szeged város felkérésére komponálta. 1996 óta Szeged város minden évben az Egyházzenei Hónap keretében tisztelettel felkér egy zeneszerzőt egy új kórusmű megkomponálására, valamint egy szegedi kórust a mű ősbemutatójára. A Rókusi Gyermekkar 2006-ban már részesült eme megtiszteltetésben, akkor Dr. Baricz Zsoltné vezetésével Szőnyi Erzsébet: Ima alkonyszóra c. darabját mutathatta be.

A csütörtök esti másfél órás koncerten az ősbemutató mellett még számos művészeti élményben lehetett részünk. A legfiatalabb fellépők – a Rókusi Általános Iskola 3. osztályos ének tagozatos gyermekei – vidám, ritmusos népi játékokkal készültek. Tamás Ildikó tanárnő a legfontosabb ünnepek mentén fűzte eggyé a jeleneteket. A hangzatos játékokat a betlehemi bölcső, a vízágyúnak használt bádogvödrök, a pünkösdi virágkoszorúk, a gyermekek színes népies viselete és mosolygós vidámságuk tette igazán színessé. A születést, feltámadást és a Szentlélek eljövetelét dicsőítő motívumok jelentek meg a Berényiné Ale Krisztina tanárnő vezette Kicsinyek Kórusa csilingelő kórusénekeiben is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szügyi Tamás fotói. Kattintsanak a képekre a nagyobb nézetért!

Az 5-8. énekes osztályokból szerveződő Rókus Gyermekkar kidolgozott, tiszta intonációval, homogén kórushangzással énekelt. A kórus Liszt Ferenc Húsvéti Allelujáját Simon Bálint orgonakíséretével, a Jöjjetek Krisztust Dicsérni c. művet Ordasi Péter feldolgozásában, Kodály Zoltán Pünkösdölő c. zeneművét pedig a Bartók Béla Nőikarral együtt adhatták elő. A koncertet a Hammido Művészeti Iskola művésztanárai is színesítették. Kőrös Tamásnak köszönhetően hallgathattunk egy lantszvit részletet J. S. Bach-tól, Soós-Kirnyák Melinda pedig hegedűn játszotta el nekünk a zeneszerző d-moll szonátájának Allemande tételét.

(Fotó: Ruszné Rácz Ildikó) Kattintsanak a képekre a nagyobb nézetért!

(Fotó: Szügyi Tamás)

Iskolánk és kórusunk hálás azért a megtiszteltetésért, hogy ennyi zenei kiválósággal együtt ajándékozhattunk meg a rókusis gyermekek családjait és az érdeklődő szegedieket!

Az ünnep zárásaként Szeged Város nevében Dr. Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságért felelős önkormányzati képviselő, Kovács Gábor a Szeged Városi Kórusegyesület elnöke és Marosiné Köntés Ibolya, a Rókusi Általános Iskola intézményvezető asszonya köszönte meg a művészek, a kórusvezetők és a felkészítők munkáját.

Mike Ádám zeneszerző fogadja Dr. Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságért felelős önkormányzati képviselő elismerését. Kattintsanak a nagyobb nézetért! (Fotó: Szügyi Tamás)

Az eseményről még több fotó elérhető iskolánk Facebook oldalán, vagy az alábbi #-re kattintva.
#RókusiÉnek 

Korábban itt invitáltuk Önöket a koncertre, valamint itt olvasható a június elejéig tartó Egyházzenei Hetek további koncertprogramjai is:

Meghívó a május 19-ei ősbemutatóra