Október elseje a zene és az idősek világnapja is egyben. Az idén két külsős meghívásnak is boldogan eleget tettünk az ének tagozattal: szeptember 29-én a Cső utcai Óvodában adtunk zenés műsort a kicsiknek, majd október 20-án a zákány utcai Szegedi Ősz idősek otthonában köszöntöttük a szép korúakat. Örömünkre szolgált, hogy minden korosztályt bevonhattunk a zene világába, énekes tanítványaink visszatérhettek egykori óvodájukba – immár rósusis diákként-, és az idősek is velünk énekeltek a műsorban. Emellett közös iskolai énekléssel és az énekórákon tartott hangszerbemutatókkal tettük emlékezetessé az ünnepet.